Módszertani alapként a Rogers-i filozófiát követem, amely az ember- illetve tanulóközpontú megközelítés. Ennek lényege, hogy a tanár nem csak oktató, hanem sokkal inkább segítő és támogató szerepet tölt be, meghagyva az egyén szabadságát és kreativitását. Az ember egy tanulásra és fejlődésre képes lény, ha megtalálja a megfelelő környezetet és a kellő támogatást.

Filozófiám másik alappillére az "örömszerző tanítás és tanulás", amely lényege egyszerű; ha örömet lelünk egy tevékenységben és jól érezzük magunkat, akkor tud elkezdődni egy tanulási folyamat.

A Rogers-i filozófia lényege

Rogers szerint emberek kicsiny csoportjai tehetik a legtöbbet azért, hogy békésebben, egymást jobban megértve éljünk együtt. Amikor megtanulunk a másik emberre odafigyelni, akkor jobban megértjük annak szándékait és igényeit, ezáltal tekintettel tudunk rá lenni, amikor saját elképzeléseinket érvényesítjük. A megvalósuláshoz legfontosabb a szorongásmentes, bizalomteli és biztonságot nyújtó légkör, amelyben az ismeretszerzés és az együttlét nem kényszer, hanem örömforrás.

A személyközpontú megközelítés kimunkálása, megfogalmazása Carl Rogerstől származik. Rogers 1902-ben Wisconsinban született és 1987 kora tavaszán halt meg. Hatgyerekes családban nőtt fel, szülei erősen vallásos, puritán emberekként vallási pályán indították el. 20 évesen egy féléves hivatalos kínai tartózkodás hozta létre benne azt a változást, amelynek hatására otthagyta a teológiát, pszichológiát tanult, ezen a pályán is helyezkedett el. Bár sosem tagadta meg a szülőktől kapott indítást, de azon sokat szélesített, tágabb érvényűvé téve a vallási gyökerű humanista gondolatokat. Egész világképéből következett, hogy nagyon hitt a különböző kultúrájú emberek közeledésének pozitív hatásában, így erősen szorgalmazta a nyugati-keleti emberközeli kapcsolatokat.

A személyközpontú megközelítés a kliens-centrikus terápiából nőtt ki és ilyen formában már nem csupán módszert, elméleti rendszert jelöl, hanem stílust, szemléletet, megközelítésmódot is. Alapvető tézisei: empátia, feltételekhez nem kötött pozitív odafordulás minden ember felé, a hitelesség és nyílt kommunikáció, valamint a másik emberbe vetett bizalom.

Elfogadja a partner autonómiáját, gondolat- és érzésvilágát, hiszi, hogy a másik tudja, miért csatlakozik vagy nem csatlakozik valamihez. Megpróbálja mélyen megérteni, átérezni az indítékait. Bízik az erőben, amellyel minden ember képes kiválasztani a maga számára a fontos és nem fontos dolgokat, amellyel megoldja a problémákat, kialakítja helyét a világban.

Hogyan jelenhet meg mindez a nyelvoktatásban? Először és legfontosabbként az oktató személyiségéről kell beszélnünk. Mit mond Rogers a tanár személyiségéről?

A legfontosabb, hogy a oktató ne merev maszkként hordozza tanárságát, amelynek "felvételekor" személyiségének egy részét otthon hagyja. "Lehetünk emberi lények az osztályban?" - teszi fel Rogers a kérdést "A tanulás szabadsága a 80-as években" címu könyvében. Lehetünk és azoknak kell lennünk, ha át akarjuk törni a megszokott határokat az oktató, a tanuló és a tananyag között. Saját magamnak, valódinak lenni - mondja más szavakkal. Valódivá válni - mindez folyamat, és nem "statikus teljesítmény". Rogers szerint az iskolai helyzetnek is az a lényege, ami minden más társas helyzetnek: az interperszonális kapcsolat.

Nem a tanulásra-tanításra, hanem a tanulás facilitálására kell helyeznünk a hangsúlyt: facilitáló, azaz serkentő légkört teremt a facilitáló szerepkörű oktató. Arra keresünk választ, hogy "hogyan, mikor, miért tanul egy diák, és hogyan látszik, érződik a tanulás belülről". A facilitáló minőségek közül Rogers a korábban elmondott alapgondolatai közül a hitelességet emeli ki, mint a legfontosabbat. Csak akkor várhatjuk el a tanulóktól, hogy kifejezzék érzéseiket, gondolataikat, hogy alkotó módon vegyenek részt a folyamatban, ha az oktató is így viselkedik.

Mi következik mindebből az oktatás anyagára vonatkozóan? Mit tanítsunk? Rogers ebbe nem szól bele, de egy lényeges és átfogó gondolatot kapunk tőle: minden és mindenki lehet a tanulás forrása! Rogers szerint az oktató sem a mindent tudó, tudást osztogató személy, ő is egy az értékes, elérhető források közül, de sok más forrás is rendelkezésre áll: a tanulók, a könyvek, más felnőttek!

Végül áttekintô összefoglalásként így fogalmazza meg az iskolai helyzetet:

"A személyközpontú megközelítés jelenlegi nevelési kultúránkban csak akkor létezhet, ha megvan egy bizonyos előfeltétel. Ha ez az előfeltétel megvan, akkor a többi felsorolt jellegzetességet tapasztaljuk bármelyik nevelési szinten, az óvodától a középiskolán át. Az előfeltétel: egy vezető vagy olyan személy, akit tekintélynek fogadnak el az adott helyzetben, aki elég biztos magában és a többiekkel való kapcsolatában, megvan benne az alapvető bizalom, hogy a többiek képesek a saját fejükkel gondolkodni, maguktól tanulni. Ha ez a feltétel megvan, akkor a következő szempontok megvalósulhatnak, a teljesülés irányába tartanak."